Éjszakai Dinner & Cruise 22 órakor

image

image

Cégünk különböző kulturális programokkal várja kedves vendégeit (folklór, szimfonikus és orgona koncertek). A Duna Palotában illetve a Budai Vigadóban tartott előadásaink után kísérőink lekísérik Önt a hajóhoz. 1,5 órás hajókázásunk egy köszöntő itallal kezdődik, melyet légkondicionált, illetve fűtött hajóinkon szolgálunk fel Önnek. A köszöntőitalt követően svédasztalunk különféle ínyencségekkel várja kedves vendégeit, amelyet Magyarország egyetlen Gault Millau-díjas szakácsa, Klöter Gregor-Grex készít. Romantikus, gyertyafényes hangulatban gyönyörködhet fővárosunk kivilágított épületeiben és hídjaiban.

A 22:00-kor kezdődő programunkra sokan a cégünk által szervezett folklór, illetve szimfonikus koncertek után érkeznek. Hajókázásunkra jelentkezhet az említett programokon való részvétel nélkül is, ebben az esetben foglalás esetén tájékoztatni fogjuk Önt, hogy hova kell jönnie: Duna Palotába (Zrínyi u. 5) vagy a Budai Vigadóba (Corvin tér 8.). Jegyét legkésőbb 21:30 veheti át az adott helyszínen.

Magyaros vegyes hideg ízelítők
Tradicionális tepertőkrém, magyaros juhtútókrém

Levesek
Hortobágyi gulyásleves
vagy
Magyaros zöldségraguleves csigatésztával

Meleg főételek
Mini töltött káposztatekercs sült lecsókolbásszal és tejföllel
Egészben sült pikáns csirkemell hagymás-baconos mártással
Magyaros csirkepaprikás
Egészben sült sertéstarja fokhagymás zöldborsmártással

Vegetáriánus ételek és köretek
Sült polenta szeletek kecskesajttal és rozmaringos–fokhagymás olajjal
Spenótos galuska gombás-mustáros krémszószban
Burgonyapüré pirított hagymakarikákkal
Zöldséges rizs
Galuska

Saláták
Friss idény- és zöldsaláták különböző dresszingekkel
Pikáns paprikás káposztasaláta fokhagymás öntettel
Cézársaláta grillezett jércemell csíkokkal
Majonézes burgonya saláta

Gyümölcskosár
Idény- és egzotikus gyümölcsökből

Desszertek
Karamell krém
Borsmentás-csokoládés mousse tojáslikőrrel
Házi rétes variáció

Italok
1 pohár vörös vagy fehérbor
1 üveg ásványvíz vagy 1 üveg üdítő

 

2898
previous  Set 1/8  next
2898
2915
2983
2993

Dates and meeting points of the Cruise

2012

In the Danube Palace:
February
: 25.
March: 10. 17. 24. 31.
April: 6. 7. 8. 9. 14. 21. 30.
May: 2. 4. 6. 7. 9. 10. 14. 16. 18. 20. 21. 23. 24. 25. 28. 30.
June: 1. 3. 4. 6. 8. 10. 11. 13. 15. 17. 18. 20. 22. 24. 25. 27. 29.
July: 1. 2. 4. 6. 8. 9. 11. 13. 15. 16. 18. 19. 20. 22. 23. 24. 25. 26. 28. 30. 31.
August: 1. 2. 3. 5. 6. 7. 8. 10. 12. 13. 15. 17. 19. 22. 24. 26. 27. 29. 31.
September: 2. 3. 5. 7. 9. 10. 12. 16. 17. 19. 21. 23. 24. 26. 28. 30.
October: 1. 3. 7. 8. 10. 12. 14. 15. 17. 19. 21. 22. 24. 27. 29. 31.
November: 3. 10. 17. 24.
December: 1. 26. 28. 29.

In the Budai Vigadó:
May
: 1. 3. 8. 11. 13. 15. 17. 22. 29. 31.
June: 5. 12. 14. 19. 21. 26. 28.
July: 3. 5. 10. 12. 17.
August: 9. 14. 16. 21. 23. 28. 30.
September: 4. 6. 11. 13. 14. 18. 20. 25. 27.
October: 2. 4. 5. 9. 11. 16. 18. 23. 25.

Jegyárak

Típus Vacsorával Csak italokkal
Felnőtt/ diák
8300
7900
HUF
3600
3300
HUF